Építészek:

Révai Tamás   www.revaitamas.com

Bernáth Mihály

Beruházó: Emőd város Önkormányzata

Cím: 3432 Emőd Kossuth tér 1

E-mail cím: emodihiv@pr.hu

Telefon: 46/ 476-206

www.emod.hu

A weboldalt készítette: Révai Márton

MŰVELŐDÉSI HÁZ AKTUÁLIS: ELŐZMÉNYEK Emődön a 70-es, 80-as években a Református templom közelében működött a művelődési ház, ami egyben a mozinak is helyt adott. A könyvtár a szomszéd épületben volt elhelyezve. Később a két ház összeépült, majd a mozi épülete tönkrement. A településnek azóta nincsen működő művelődési háza. A kulturális rendezvények az utóbbi években az iskola aulájában kerültek megrendezésre, a szabadtéri programoknak pedig a Városháza melletti park ad otthont. Az igazgatási épület átadását követően a könyvtár leköltözött ideiglenes helyére az épület tetőtérbe. A városi ranghoz méltó új művelődési ház megépítése forráshiány miatt hosszú évekig váratott magára, mígnem Tállai András Országgyűlési Képviselő, Államtitkár Úr közreműködésével 2016. decemberében a Kormány 400 millió forint támogatást ítélt meg a művelődési ház megépítésére. Emőd központjában egy nagy kiterjedésű, jellemzően mélyfekvésű zöldterület terül el, közepén a patakkal kettéosztva. A terület északi, keleti oldalát a város fokozatosan több lépcsőben urbanizálta: a Városháza, a patak és a 3-as út közötti területen szép díszpark és játszótér létesült. A patak túlpartja, a „Gátszög” területe egészen a legutóbbi időkig mezőgazdasági művelés alatt állt. A terület új művelődési ház felépítésére az ingatlan nyilvántartási rendezést (telekösszevonást) követően alkalmassá vált. Az épület elhelyezhetőségét műszaki oldalról geodéziai és talajmechanikai vizsgálatok igazolták. A tervezési területen egykor a Kulcsár-völgyi patak kanyargott, külső ívén rézsüs partfalat alakítva ki magának. A szabályozott mederbe kényszerített patak a háromszög alakú telket északról határolja. A több mint 1 hektáros terület közepe ma is időszakosan víz által borított terület. A terep adottságai az új művelődési ház elhelyezésére a telek 3-as út melletti két sarkán nyújtottak elvi lehetőséget. Térfalképzési és parkolási megfontolások alapján a nyugati sarok került kiválasztásra. Az organikus, de egyszerű szerkesztésű épület két fő részből áll: a belső magból, mely a ház lelke és a nagyterem kontúrja is egyben, valamint a köré rajzolt kiszolgáló karéjból áll. Ez utóbbi természetes ívével az egykori patakmeder vonalát követve illeszkedik a terület természetes erővonalaihoz. Ez a gesztus nemcsak rögzíti, de be is ágyazza az épületet a környezetébe. A park mélyfekvésű középponti területe természetszerűleg adja a dísz tó kialakításának későbbi lehetőségét, melynek vizét a mellette futó patak tarthatja frissen. 
MŰVELŐDÉSI HÁZ
Helyszín, megközelítés Emőd, az Arany János utca mellett, a 3-as számú főút és a Kulcsár-völgyi patak közötti ún. “Gátszög” mélyfekvésű zöldterülete. Hrsz: 436/1. Koordináták: 47°55'54.4"N 20°48'48.6"E Megközelítés Miskolc felől: A 3-as számú főúton, úton a Bükkaranyosi elágazást elhagyva a híd után 150 m-rel jobbra, majdnem szemben a Delta ABC-vel. Parkolás az épület mögött illetve a Delta ABC előtt kialakítandó új parkolóban.  Multifunkcionalitás Egy 5000 fős kisváros életében a művelődési ház felépítése ritka és felemelő lehetőség. Ilyen épület a településen nincsen, így ennek a háznak kell a kultúrához kapcsolódó közösségi és egyéni elvárásoknak megfelelni. Nagyterme révén biztosítania kell színpadi előadások, ünnepségek és bál jellegű táncos rendezvények megtartásának lehetőségét is. Szoros és természetes külső park kapcsolata révén a szabadtéri rendezvények bázis épületeként is meg kell felelnie. A kiszolgáló karéj tereiben könyvtárat és klubhelyiséget alakítunk ki a mindennapi használat céljára. Az előcsarnok izgalmas tere kisebb, helyi kiállítások megrendezésére is alkalmas.  A nagyterem Befogadó képesség: Színpadi előadás 300 nézővel, bál jellegű táncos rendezvény 160-170 fővel A len- (dinnye)mag alakú nagyterem 3 vendégbejárattal rendelkezik az előcsarnok felől. Középen a terem hossztengelyében a reprezentatív ünnepi bejárat található, ahol a lépcsősen emelkedő nézőtére fölső szintjéről egy elegáns lépcsősoron végigvonulva juthatunk le a terem vízszintes padlójú részére. Két oldalt oszlopsor által takarva egy-egy szerényebb, rejtett megközelítésű közlekedő út létesül. A jobb oldali lépcsős kialakítású, míg a bal oldali akadálymentes rámpaként is funkcionál majd. A nagyteremből közvetlenül ki lehet jutni a park felé néző széles teraszra, mely lépcsős íves szegélyével egyben a szabadtéri rendezvények nézőtéri karéja is. A nézőtér számára az északkeleti tájolású parkra néző nagyméretű oldalablakok jó megvilágítást biztosítanak. A mintegy 50 m2-es trapéz alakú színpad a nézőtér minden pontjáról jól látható. A színpad mögött színpadi öltözők, bútorraktár és a külön szerviz bejárattal is rendelkező melegítő konyha található.  Könyvtár 15-20 ezer kötet kezelésére és közvetlen kölcsönzésére alkalmas multimédiás könyvtár létesül. A kétszintes könyvtárban internettel rendelkező nyilvános számítógép, csoportos foglalkozásokra alkalmas nagy asztal, kényelmes olvasó sarkok is helyet kapnak. A tetőtér közvetlen kijárattal rendelkezik a tetőteraszra. A tetőterasz opcionális használatába szabadtéri könyvtári programok, csoportos játék illetve asztaliteniszezési lehetőség is beletartozhat. Ütemezés 2016. december: A támogatás megítélése 2017. március: A tervezés megindítása 2017. május: Az engedélyezési eljárás elindítása 2017. június: A kiviteli tervek elkészítése 2017. augusztus: Közbeszerzés, a kivitelező kiválasztása 2017. szeptember: A kivitelezés megindítása 2018. december: Az új művelődési ház átadása
A kivitelezés elkezdődött. A kivitelezési közbeszerzés eredményesen lezárult. Az épület kiviteli tervei elkészültek Az épület engedélyezési tervei megkapták az építési engedélyt.
EMŐD JELENLEGI ÁLLAPOT
MŰVELŐDÉSI HÁZ AKTUÁLIS: MŰVELŐDÉSI HÁZ ELŐZMÉNYEK Emődön a 70-es, 80-as években a Református templom közelében működött a művelődési ház, ami egyben a mozinak is helyt adott. A könyvtár a szomszéd épületben volt elhelyezve. Később a két ház összeépült, majd a mozi épülete tönkrement. A településnek azóta nincsen működő művelődési háza. A kulturális rendezvények az utóbbi években az iskola aulájában kerültek megrendezésre, a szabadtéri programoknak pedig a Városháza melletti park ad otthont. Az igazgatási épület átadását követően a könyvtár leköltözött ideiglenes helyére az épület tetőtérbe. A városi ranghoz méltó új művelődési ház megépítése forráshiány miatt hosszú évekig váratott magára, mígnem Tállai András Országgyűlési Képviselő, Államtitkár Úr közreműködésével 2016. decemberében a Kormány 400 millió forint támogatást ítélt meg a művelődési ház megépítésére. Emőd központjában egy nagy kiterjedésű, jellemzően mélyfekvésű zöldterület terül el, közepén a patakkal kettéosztva. A terület északi, keleti oldalát a város fokozatosan több lépcsőben urbanizálta: a Városháza, a patak és a 3-as út közötti területen szép díszpark és játszótér létesült. A patak túlpartja, a „Gátszög” területe egészen a legutóbbi időkig mezőgazdasági művelés alatt állt. A terület új művelődési ház felépítésére az ingatlan nyilvántartási rendezést (telekösszevonást) követően alkalmassá vált. Az épület elhelyezhetőségét műszaki oldalról geodéziai és talajmechanikai vizsgálatok igazolták. A tervezési területen egykor a Kulcsár-völgyi patak kanyargott, külső ívén rézsüs partfalat alakítva ki magának. A szabályozott mederbe kényszerített patak a háromszög alakú telket északról határolja. A több mint 1 hektáros terület közepe ma is időszakosan víz által borított terület. A terep adottságai az új művelődési ház elhelyezésére a telek 3-as út melletti két sarkán nyújtottak elvi lehetőséget. Térfalképzési és parkolási megfontolások alapján a nyugati sarok került kiválasztásra. Az organikus, de egyszerű szerkesztésű épület két fő részből áll: a belső magból, mely a ház lelke és a nagyterem kontúrja is egyben, valamint a köré rajzolt kiszolgáló karéjból áll. Ez utóbbi természetes ívével az egykori patakmeder vonalát követve illeszkedik a terület természetes erővonalaihoz. Ez a gesztus nemcsak rögzíti, de be is ágyazza az épületet a környezetébe. A park mélyfekvésű középponti területe természetszerűleg adja a dísz tó kialakításának későbbi lehetőségét, melynek vizét a mellette futó patak tarthatja frissen. 

JELENLEGI ÁLLAPOT
MŰVELŐDÉSI HÁZ JELENLEGI ÁLLAPOT
AKTUÁLIS:
A kivitelezés elkezdődött.
MŰVELŐDÉSI HÁZ
ELŐZMÉNYEK Emődön a 70-es, 80-as években a Református templom közelében működött a művelődési ház, ami egyben a mozinak is helyt adott. A könyvtár a szomszéd épületben volt elhelyezve. Később a két ház összeépült, majd a mozi épülete tönkrement. A településnek azóta nincsen működő művelődési háza. A kulturális rendezvények az utóbbi években az iskola aulájában kerültek megrendezésre, a szabadtéri programoknak pedig a Városháza melletti park ad otthont. Az igazgatási épület átadását követően a könyvtár leköltözött ideiglenes helyére az épület tetőtérbe. A városi ranghoz méltó új művelődési ház megépítése forráshiány miatt hosszú évekig váratott magára, mígnem Tállai András Országgyűlési Képviselő, Államtitkár Úr közreműködésével 2016. decemberében a Kormány 400 millió forint támogatást ítélt meg a művelődési ház megépítésére. Emőd központjában egy nagy kiterjedésű, jellemzően mélyfekvésű zöldterület terül el, közepén a patakkal kettéosztva. A terület északi, keleti oldalát a város fokozatosan több lépcsőben urbanizálta: a Városháza, a patak és a 3-as út közötti területen szép díszpark és játszótér létesült. A patak túlpartja, a „Gátszög” területe egészen a legutóbbi időkig mezőgazdasági művelés alatt állt. A terület új művelődési ház felépítésére az ingatlan nyilvántartási rendezést (telekösszevonást) követően alkalmassá vált. Az épület elhelyezhetőségét műszaki oldalról geodéziai és talajmechanikai vizsgálatok igazolták. A tervezési területen egykor a Kulcsár-völgyi patak kanyargott, külső ívén rézsüs partfalat alakítva ki magának. A szabályozott mederbe kényszerített patak a háromszög alakú telket északról határolja. A több mint 1 hektáros terület közepe ma is időszakosan víz által borított terület. A terep adottságai az új művelődési ház elhelyezésére a telek 3-as út melletti két sarkán nyújtottak elvi lehetőséget. Térfalképzési és parkolási megfontolások alapján a nyugati sarok került kiválasztásra. Az organikus, de egyszerű szerkesztésű épület két fő részből áll: a belső magból, mely a ház lelke és a nagyterem kontúrja is egyben, valamint a köré rajzolt kiszolgáló karéjból áll. Ez utóbbi természetes ívével az egykori patakmeder vonalát követve illeszkedik a terület természetes erővonalaihoz. Ez a gesztus nemcsak rögzíti, de be is ágyazza az épületet a környezetébe. A park mélyfekvésű középponti területe természetszerűleg adja a dísz tó kialakításának későbbi lehetőségét, melynek vizét a mellette futó patak tarthatja frissen. 

A kivitelezés elkezdődött. JELENLEGI ÁLLAPOT

AKTUÁLIS: ELŐZMÉNYEK Emődön a 70-es, 80-as években a Református templom közelében működött a művelődési ház, ami egyben a mozinak is helyt adott. A könyvtár a szomszéd épületben volt elhelyezve. Később a két ház összeépült, majd a mozi épülete tönkrement. A településnek azóta nincsen működő művelődési háza. A kulturális rendezvények az utóbbi években az iskola aulájában kerültek megrendezésre, a szabadtéri programoknak pedig a Városháza melletti park ad otthont. Az igazgatási épület átadását követően a könyvtár leköltözött ideiglenes helyére az épület tetőtérbe. A városi ranghoz méltó új művelődési ház megépítése forráshiány miatt hosszú évekig váratott magára, mígnem Tállai András Országgyűlési Képviselő, Államtitkár Úr közreműködésével 2016. decemberében a Kormány 400 millió forint támogatást ítélt meg a művelődési ház megépítésére. Emőd központjában egy nagy kiterjedésű, jellemzően mélyfekvésű zöldterület terül el, közepén a patakkal kettéosztva. A terület északi, keleti oldalát a város fokozatosan több lépcsőben urbanizálta: a Városháza, a patak és a 3-as út közötti területen szép díszpark és játszótér létesült. A patak túlpartja, a „Gátszög” területe egészen a legutóbbi időkig mezőgazdasági művelés alatt állt. A terület új művelődési ház felépítésére az ingatlan nyilvántartási rendezést (telekösszevonást) követően alkalmassá vált. Az épület elhelyezhetőségét műszaki oldalról geodéziai és talajmechanikai vizsgálatok igazolták. A tervezési területen egykor a Kulcsár-völgyi patak kanyargott, külső ívén rézsüs partfalat alakítva ki magának. A szabályozott mederbe kényszerített patak a háromszög alakú telket északról határolja. A több mint 1 hektáros terület közepe ma is időszakosan víz által borított terület. A terep adottságai az új művelődési ház elhelyezésére a telek 3-as út melletti két sarkán nyújtottak elvi lehetőséget. Térfalképzési és parkolási megfontolások alapján a nyugati sarok került kiválasztásra. Az organikus, de egyszerű szerkesztésű épület két fő részből áll: a belső magból, mely a ház lelke és a nagyterem kontúrja is egyben, valamint a köré rajzolt kiszolgáló karéjból áll. Ez utóbbi természetes ívével az egykori patakmeder vonalát követve illeszkedik a terület természetes erővonalaihoz. Ez a gesztus nemcsak rögzíti, de be is ágyazza az épületet a környezetébe. A park mélyfekvésű középponti területe természetszerűleg adja a dísz tó kialakításának későbbi lehetőségét, melynek vizét a mellette futó patak tarthatja frissen. 
MŰVELŐDÉSI HÁZ
JELENLEGI ÁLLAPOT
Helyszín, megközelítés Emőd, az Arany János utca mellett, a 3-as számú főút és a Kulcsár-völgyi patak közötti ún. “Gátszög” mélyfekvésű zöldterülete. Hrsz: 436/1. Koordináták: 47°55'54.4"N 20°48'48.6"E Megközelítés Miskolc felől: A 3-as számú főúton, úton a Bükkaranyosi elágazást elhagyva a híd után 150 m-rel jobbra, majdnem szemben a Delta ABC-vel. Parkolás az épület mögött illetve a Delta ABC előtt kialakítandó új parkolóban.  Multifunkcionalitás Egy 5000 fős kisváros életében a művelődési ház felépítése ritka és felemelő lehetőség. Ilyen épület a településen nincsen, így ennek a háznak kell a kultúrához kapcsolódó közösségi és egyéni elvárásoknak megfelelni. Nagyterme révén biztosítania kell színpadi előadások, ünnepségek és bál jellegű táncos rendezvények megtartásának lehetőségét is. Szoros és természetes külső park kapcsolata révén a szabadtéri rendezvények bázis épületeként is meg kell felelnie. A kiszolgáló karéj tereiben könyvtárat és klubhelyiséget alakítunk ki a mindennapi használat céljára. Az előcsarnok izgalmas tere kisebb, helyi kiállítások megrendezésére is alkalmas.  A nagyterem Befogadó képesség: Színpadi előadás 300 nézővel, bál jellegű táncos rendezvény 160-170 fővel A len- (dinnye)mag alakú nagyterem 3 vendégbejárattal rendelkezik az előcsarnok felől. Középen a terem hossztengelyében a reprezentatív ünnepi bejárat található, ahol a lépcsősen emelkedő nézőtére fölső szintjéről egy elegáns lépcsősoron végigvonulva juthatunk le a terem vízszintes padlójú részére. Két oldalt oszlopsor által takarva egy-egy szerényebb, rejtett megközelítésű közlekedő út létesül. A jobb oldali lépcsős kialakítású, míg a bal oldali akadálymentes rámpaként is funkcionál majd. A nagyteremből közvetlenül ki lehet jutni a park felé néző széles teraszra, mely lépcsős íves szegélyével egyben a szabadtéri rendezvények nézőtéri karéja is. A nézőtér számára az északkeleti tájolású parkra néző nagyméretű oldalablakok jó megvilágítást biztosítanak. A mintegy 50 m2-es trapéz alakú színpad a nézőtér minden pontjáról jól látható. A színpad mögött színpadi öltözők, bútorraktár és a külön szerviz bejárattal is rendelkező melegítő konyha található.  Könyvtár 15-20 ezer kötet kezelésére és közvetlen kölcsönzésére alkalmas multimédiás könyvtár létesül. A kétszintes könyvtárban internettel rendelkező nyilvános számítógép, csoportos foglalkozásokra alkalmas nagy asztal, kényelmes olvasó sarkok is helyet kapnak. A tetőtér közvetlen kijárattal rendelkezik a tetőteraszra. A tetőterasz opcionális használatába szabadtéri könyvtári programok, csoportos játék illetve asztaliteniszezési lehetőség is beletartozhat. Ütemezés 2016. december: A támogatás megítélése 2017. március: A tervezés megindítása 2017. május: Az engedélyezési eljárás elindítása 2017. június: A kiviteli tervek elkészítése 2017. augusztus: Közbeszerzés, a kivitelező kiválasztása 2017. szeptember: A kivitelezés megindítása 2018. december: Az új művelődési ház átadása
MŰVELŐDÉSI HÁZ
A kivitelezés elkezdődött.
AKTUÁLIS:
ELŐZMÉNYEK Emődön a 70-es, 80-as években a Református templom közelében működött a művelődési ház, ami egyben a mozinak is helyt adott. A könyvtár a szomszéd épületben volt elhelyezve. Később a két ház összeépült, majd a mozi épülete tönkrement. A településnek azóta nincsen működő művelődési háza. A kulturális rendezvények az utóbbi években az iskola aulájában kerültek megrendezésre, a szabadtéri programoknak pedig a Városháza melletti park ad otthont. Az igazgatási épület átadását követően a könyvtár leköltözött ideiglenes helyére az épület tetőtérbe. A városi ranghoz méltó új művelődési ház megépítése forráshiány miatt hosszú évekig váratott magára, mígnem Tállai András Országgyűlési Képviselő, Államtitkár Úr közreműködésével 2016. decemberében a Kormány 400 millió forint támogatást ítélt meg a művelődési ház megépítésére. Emőd központjában egy nagy kiterjedésű, jellemzően mélyfekvésű zöldterület terül el, közepén a patakkal kettéosztva. A terület északi, keleti oldalát a város fokozatosan több lépcsőben urbanizálta: a Városháza, a patak és a 3-as út közötti területen szép díszpark és játszótér létesült. A patak túlpartja, a „Gátszög” területe egészen a legutóbbi időkig mezőgazdasági művelés alatt állt. A terület új művelődési ház felépítésére az ingatlan nyilvántartási rendezést (telekösszevonást) követően alkalmassá vált. Az épület elhelyezhetőségét műszaki oldalról geodéziai és talajmechanikai vizsgálatok igazolták. A tervezési területen egykor a Kulcsár-völgyi patak kanyargott, külső ívén rézsüs partfalat alakítva ki magának. A szabályozott mederbe kényszerített patak a háromszög alakú telket északról határolja. A több mint 1 hektáros terület közepe ma is időszakosan víz által borított terület. A terep adottságai az új művelődési ház elhelyezésére a telek 3-as út melletti két sarkán nyújtottak elvi lehetőséget. Térfalképzési és parkolási megfontolások alapján a nyugati sarok került kiválasztásra. Az organikus, de egyszerű szerkesztésű épület két fő részből áll: a belső magból, mely a ház lelke és a nagyterem kontúrja is egyben, valamint a köré rajzolt kiszolgáló karéjból áll. Ez utóbbi természetes ívével az egykori patakmeder vonalát követve illeszkedik a terület természetes erővonalaihoz. Ez a gesztus nemcsak rögzíti, de be is ágyazza az épületet a környezetébe. A park mélyfekvésű középponti területe természetszerűleg adja a dísz tó kialakításának későbbi lehetőségét, melynek vizét a mellette futó patak tarthatja frissen. 
MŰVELŐDÉSI HÁZ INFORMÁCIÓK AZ ÚJ MŰVELŐDÉSI HÁZRÓL